2010. augusztus 10.

Sült máj nagyi módra pirított krumplival



Nem tudom, ki hogy van vele, de nálam a máj sütése örök probléma forrása volt. Kemény lett, vagy szétsült, valami gusztustalan sötét színűvé változva, nem ízlett, stb. Anyukám ártatlan tekintettel kérdezett rá egyszer, miért is nem sütöm úgy, ahogy nagymamám egykor? Fura, de ez teljesen kiment a fejemből. Elkészítettem, és azóta csakis így készül a finom májacska. Omlós, nagyon finom az íze, és a színe is megnyerő. Perszehogy tudom, hogy nem biztos, hogy így a legegészségesebb, de, hogy a legfinomabb, az fix.

Hozzávalók:
Fejenként 10-15 dkg máj, 3-3 közepes krumpli, só, bors, zsiradék.

A májat ne mossuk, csak áztassuk, többször cserélve alóla a vizet, majd papírtörlőre szedve hagyjuk megszikkadni. Közben a krumplikat pucoljuk meg, mossuk meg, majd egy törlőkendővel itassuk fel róluk a vizet. Vágjuk kisebb kockákra. Forró olajban süssük szép pirosra. Sózni csak akkor kell, ha már kész, különben a burgonya külső, roppanós burka megpuhul.
A májakat helyezzük felhevített zsiradékba, és fedjük be. Sózni nem szabad! Vigyázzunk, mert a belsejében maradhat kevés víz, ez csúnya égési sérüléseket okozhat, ha kicsap. Körülbelül 5 perc után óvatosan forgassuk meg a májakat, majd újra fedjük le. A májak nagyságától függően 10-15 pernél többet nem igényel a sütése. Vigyázzunk, mert könnyen megég. A kész májak alatt a zsiradék kitisztul, nem zavaros. Ha még így sem vagyunk biztosak abban, hogy elkészült, vegyünk ki egy nagyobb darabot, és vágjuk ketté. Ha a belseje sem nyers színű már, szedjük ki egy szalvétára és csorgassuk le róla az olajat.
Forrón, a tányéron sózva, borsozva kínáljuk. Friss salátával, csalamádéval laktató, de sajnos kalóriadús étel.

Jó étvágyat! :-)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

De ha áztatod, akkor már meg is mostad, nem? :-O

Fagyal Hajnalka írta...

Nagyjából:-) De ha mosod, akkor szétmegy a máj, ezért nem dörzsölgetjük, mosogatjuk. Különben ügyes, mert amikor írtam, én is elgondolkodtam ezen:-)

Peti írta...

Hülye kérdés lehet, de most sertés májról beszélünk ugye? :)